A lányok sampont akartak lopni

DSC 0020A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 9 személyt fogtak el, közülük 8 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 27 személyt állítottak elő, ebből 7 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
Megyénk közútjain a rendőrök 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely könnyű sérüléssel végződött.

 

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy debreceni és egy kabai lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 30-án 11 óra 40 perc körüli időben két nő bement az egyik hajdúszoboszlói áruházba, ahol több sampont is a ruházatukba rejtettek, majd a pénztártól fizetés nélkül távoztak. A biztonsági őr egyiküket visszatartotta és telefonon értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök a 17 éves lányt intézkedés alá vonták, 24 éves társát otthonában fogták el. Az egyenruhások a rendőrkapitányságra előállították a debreceni és a kabai lakost, akiket a meghallgatásukat követően szabálysértési őrizetbe vettek a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

 

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu