Az egyik italt lopott, a másik verekedett

DSC 0018A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 5 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, melyek közül 3 könnyű sérüléssel, míg 2 súlyos sérüléssel végződött.

 

 

A szolgálatot ellátó állomány 5 személyt fogott el, akik közül 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 személyt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 20 személyt állítottak elő, köztük 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy nádudvari lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. december 13-án 9 óra 40 perc körüli időben egy férfi bement az egyik nádudvari boltba, ahol a sorok között sétált, majd a ruházatába rejtett egy üveg pálinkát és fizetés nélkül akart távozni. A pénztáros észrevette a lopást és a férfit visszatartotta az üzletben, valamint telefonon értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök elfogták és a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra előállították a 49 éves helyi lakost, akit a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vettek a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást D. Lászlóval szemben. A gyanú szerint 2014. december 14-én 0 óra 25 perc körüli időben Debrecen, Kassai úton található egyik szórakozóhely előtt, a bejáratnál hosszú sor alakult ki. Az ott várakozók közül két férfi között vita alakult ki, ezért kiálltak a sorból. A két férfi később újra összetalálkozott, amikor D. László minden előzetes figyelmeztetés nélkül arcon ütötte a sértettet. Az esetet látták a közelben tartózkodó rendőrök, akik a sértetthez mentőt hívtak, a 23 éves garázdát pedig elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra. A nyomozók D. Lászlót gyanúsítottként hallgatták ki. A helyi lakos az eljárás során szabadlábon védekezhet.

DSC 0002

 

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu