Idős nénin segítettek a hajdúszoboszlói rendőrök

150x150A hajdúszoboszlói rendőrök segítettek egy 78 éves nőnek, aki lakásában elesett és ezért orvosi ellátásra szorult.

 

 

 

 

Egy nő 2015. április 13-án 20 óra 50 perc körüli időben telefonon bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy a szomszédjában lakó idős néni segítségért kiabál a lakásából, amelynek ajtaját ő nem tudja kinyitni. A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság munkatársai a helyszínre mentek, ahol hallották, hogy a lakásban valaki segítséget kér, majd a hátsó ablakot betörték és bementek. A rendőrök a konyha padlón magatehetetlenül fekve találták meg a 78 éves nőt. A néni a járőröknek elmondta, hogy a nap folyamán esett el és nem tudott felkelni. A rendőrök értesítették a mentőszolgálat munkatársait, akik az idős nőt kórházba vitték.




 

Dühében ütötte meg a sértettet

A hajdúszoboszlói rendőrök vádemelést javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint Nádudvaron bántalmazott egy helyi férfit.

A nyomozás adatai szerint 2015. március 1-jén 2 óra 30 perc körüli időben S. Béla Nádudvar, Ady téren telefonált miközben idegesen kiabált, majd dühében egy éppen arra járó helyi férfit előzetes szóváltást követően az arcán megütött. A sértett egy éppen a közelben teljesítő rendőröktől kért segítséget, akiknek elmondta mi történt, amelyet követően a járőrök orvoshoz vitték, majd kihallgatták a sérült férfit. A nyomozók adatgyűjtést végeztek és a beszerzett adatok alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 19 éves nádudvari férfit, akit gyanúsítottként kihallgattak. A helyi lakos beismerő vallomást tett és elmondta, hogy azért ütötte meg a sértettet, mert ideges volt.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terhelttel szemben súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek megküldte.

 

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

DSC 0002

 

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu