Elfogták a templomi betörőt

20150708081404A hajdúszoboszlói rendőrök elfogták azt a 38 éves férfit, aki a gyanú szerint betört egy nagyhegyesi templomba, ahonnan különböző kegytárgyakat és készpénzt tulajdonított el.

 

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 6-án 13 óra 36 perckor egy helyi polgárőr arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját, hogy Nagyhegyes, Kossuth utcában található református templomba betörtek. A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentést követően a helyszínre mentek és forró nyomon megkezdték az ismeretlen tettes beazonosítását és felkutatását. Az adatgyűjtés és tanúkutatás rövid időn belül eredményre vezetett. A rendőrök a beszerzett információk alapján nagyhegyesi otthonában elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 38 éves K. Lászlót, akit a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták. A megalapozott gyanú szerint a férfi a templomból egy kelyhet és egy rézből készült keresztelő kancsót, valamint két tányért és készpénzt tulajdonított el.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terhelttel szemben – szabadlábon hagyása mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

20150708081345

20150708081404

 

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu