Nehéz napjuk lesz a képviselőknek csütörtökön

DSCN0030Ma tartja decemberi ülését városunk képviselőtestülete. Már megszokhattuk, hogy minden hónapban van egy-két rázósabb napirendi pont, amin jól elvitatkozhatnak városunk döntéshozói. Az élet úgy hozta, hogy most ebből a típusból több is lesz.

 


Ilyen mindjárt az első napirend, ahol az államosított iskolákat kiszolgáló, most létrehozott új költségvetési intézmény, a Hajdúszoboszlói Iskolaműködtető Központ működéséről döntenek. Következő napirend arról szól, hogy ki fogja vezetni az új intézményt? A harmadik napirendi pont sem sokkal kellemesebb, miután az állam kifarol a múzeumok fenntartása alól is így a hajdúszoboszlói múzeumok is visszakerülnek a város kezelésébe. Szó lesz még a szemétszállítás díjának megállapításáról, valószínű nem csökkenteni akarják a díjat, megállapítják a bölcsődei térítési díjakat, döntenek pót-előirányzati igényről több intézménynél, döntenek még a nyersanyagnormák meghatározásáról, és a 2013-as költségvetés tervezett koncepciójáról is. Azt is, nap mint nap halljuk továbbra sincs megszorítás, de azért még a helyi tömegközlekedés szétzúzása meg kell, hogy történjen a közeljövőben. Buszjáratok szűnnek meg, jegyárak emelkednek.

Most döntenek arról is, hogy jövőre ismét „csak” a kötelező egy közmeghallgatás legyen, mert a választ is tudjuk: úgy sincs rá igény, úgy sem jön el senki.

Napirenden lesz még  a Járóbeteg Ellátó Centrum és az egészségügyi alapellátás minimumfeltételének biztosítása.

Ezt a rengeteg, egyenként is sokkoló hírt hacsak lehet ne vegye senki nagyon a szívére, mert a temetői szolgáltatások díjai is emelkednek január 1-től.

Az ülés után, az elfogadott önkormányzati határozatokról beszámolunk.

 

Szoboszlói Színes– Buzási László

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu