Pünkösd a templomban

templom_01Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét, - aki a 3. isteni személy - és az egyház evangéliumhirdetésének a megkezdését ünnepeljük. Az ünnep Jézus feltámadása után az 50. napra esik. Ennek ószövetségi magyarázata van, mondta Dr. Krakomperger Zoltán római katolikus plébános.

 

 

templom_02Az ószövetségi ünneprendben, a peszachtól számítva 7 hét telt el, és az 50.-en emlékeztek meg az egyiptomi fogságból való szabadulást követően a Sínai-hegynél kötött szövetségről és a törvényadásról, és egyben hálaadást tartottak az első aratásért. Ez magyarázza a pünkösd ószövetségi elnevezését, a hetek ünnepét (shavuot, sávuót). Fontos megjegyezni, hogy Pünkösdöt nem hétvégén, hanem a hét elején és 2. napján ünnepeljük, hiszen az újszövetségi időrendben a hét mindig vasárnappal kezdődik, ezért az a hét 1. napja! - figyelmeztet Zoltán Atya.

Az újszövetségi görög elnevezésből (pentekoste: 50) ered a pünkösd neve. A párhuzam az ószövetségi ünneppel teljesen kézenfekvő: Jézus bűn és halál fölött feltámadásában aratott húsvéti győzelmének a termése (aratása) az általa megígért Szentlélek világba küldése, akiben örökre velünk marad.

templom_03A 11 apostol jelképezte a küldetésének teljesítésére induló egyházát. A küldetése abban áll, hogy tanúskodjék mindig, mindenkinek és mindenütt, az ember mennyei Atya által eltervezett, Jézus által megvalósított, és a Szentlélekben mindenkinek részesedésre felkínált megváltásról.

A vasárnapi prédikációban a mondanivaló középpontjában állt a Szentlélek és a feltámadt Jézus elválaszthatatlan kapcsolata. A Szentlélek az a Lélek, amely az övé és a mennyei Atyáé. Ennek a Léleknek a befogadásában válunk a mennyei Atya gyermekeivé, Jézus testvéreivé és a Szentlélek templomaivá.

A pünkösdhétfői mondanivaló azt tárgyalta, hogy az erényes, magán és közéletben helytálló hívő ember lépten-nyomon tapasztalhatja a Szentlelket, aki szüntelenül pártfogol minket az istenes életben történő növekedésben. Ennek következtében az ember áll: testből, lélekből és Szentlélekből. Ez jelenti azt az antropológiai többletet, amelyet Pünkösdnek köszönhetünk.

Vasárnapi három, hétfőn két szentmisén hallgathatták a hívek a prédikációt.

A hajdúszoboszlói Szent László Római Katolikus Plébánia a Pünkösdre 90 napig készült, ebből 40 nap nagyböjt, 50 nap pedig a húsvéti időszak volt.

A prédikációk hangfelvétele meghallgatható a következő linkre kattintva: PRÉDIKÁCIÓK