Ünnephez méltó programok Hajdúszoboszlón

DSC_0658-004A Magyar Kultúra Napja alkalmából Hajdúszoboszlón több programra is sor került. Hétfőn és kedden, városi ünnepségeken emlékezhettünk a jeles napra, a diákok pedig iskoláikban foglalkoztak a fontos témával.

 

 

 

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, a Himnusz születésnapján. 2013-ban, a 190. évforduló kapcsán a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a Bocskai István Múzeum szervezett programot. Stábunk először a ma délutáni eseményről számol be.

A Bocskai utcán szokatlan kép fogadta az arra járókat, parkoló autók sora, végig az egész utcán. A múzeumban sem volt különb a helyzet, a későn érkezők szó szerint nem fértek be, a hosszú felújítási munkák után újra megnyíló múzeumba.

DSC_0657-003A vendégeket Dr. Nagy Ibolya muzeológus, a Bocskai István Múzeum igazgatója köszöntötte, majd Bodó Sándor, a Hajdú-Bihar megyei Közgyűlés elnöke mondta el gondolatait. Beszéde elején a szép számú közönségre nézve Ő maga tette fel a kérdést, hogy miért pont a megyei közgyűlés elnöke mond ünnepi beszédet és persze a válasz is egyből jött, a megye azért sokat tett a nem pont megyeszékhelyen lévő, hányattatott sorsú tárlatokért. A politikus röviden és tömören elevenítette fel a felújítás állomásait és azt is megjegyezte, hogy a gyors változások miatt egyáltalán nem gond, ha még nincs kint a tábla a fenntartó feltüntetésével, hiszen hamarosan a hajdúszoboszlói önkormányzaté lesz a nemes feladat. Ünnep lévén anyagiakról nem volt szó, a ma estéről mi is csak a szépre emlékezünk, melyről a szervezők busásan gondoskodtak.

 

 

DSC_0654-001A megnyitón Káposztás Balázs gimnáziumi tanuló szavalta a Himnuszt és Bocskai szelleme híven tükröződik a változatos, interaktív kiállításon, mely kifejezetten élményszerű és ezzel együtt több korosztálynak is szól.

Az ünnepségen Kocsis Róbert, Hajdúszoboszló Város Önkormányzata, Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának elnöke szólt Kölcsey 190 éve írt verséről, a Himnuszról és örömét fejezte ki a végett, hogy ilyen sokan megjelentek a programon. A hétfői debreceni események és a ma délután mind azt bizonyítják, hogy van igény a kultúrára! Az elmúlt napokban a múzeumok előtt ezt kígyózó sorok bizonyították!

 

 

A megújult múzeumban a kiállítást Hajdú Zsigmond, a Déri Múzeum szakmai igazgatóhelyettese nyitotta meg. A tárlatot Nagy István, a Bocskai István Múzeum muzeológusa vezette.

DSC_0660-005

DSC_0664-007

DSC_0661-006

DSC_0668-008

DSC_0669-009

Szoboszlói Színes– Kiss Klára – Fotó: Buzási László

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu