A kora délutáni előadásra, az otthon ilyentájt alukáló picik nem tudtak eljönni, de a nagyobbacska gyerekek érdeklődését az utolsó pillanatig ébren tartotta az egykori legendás Móka Miki. Így ismerte meg az ország több mint négy évtizede Levente Pétert, aki feleségével Döbrentey Ildikó meseíróval, nemzedékeket nevelő művészetpedagógiai munkásságáért 2009-ben Magyar Örökség-díjat kapott. Péter bátyó magát vándorszínészből és néptanítóból lett „önképző társas lénynek” tartja, s mint ilyen magatartáskultúrát is oktat egyetemeken. Anélkül, hogy részleteznénk, milyen is egy óra Péter bátyóval, aki - mint tudjuk, általában az égből pottyan, - elégedjünk csak meg egy jelzővel: varázslatos! Ezúttal képzeletbeli ajtó elé toppan, kopog és köszön, mosolyog és bemutatkozik, s élmény- ajándékot hoz. Olyan játékot, amit kézzel nem lehet megfogni, nem lehet megvásárolni, ami nem romlik el, de emlékezetes és a családban átörökíthető. Egy-két jelképes tárgy, sál és kalap; ügyesen kiválasztott gyerek társak, Bordán Orsolya és Kecskeméti Péter; néhány dal, pár ismerős strófa s bebizonyosodik a mai nap pont alkalmas arra, hogy „kultúrlényesdit” játsszunk! Mert ez a rendhagyó magatartáskultúra óra arról szól, hogy ez bizony tanulható és tanítható, nem lehet elég korán kezdeni, s míg élünk nem lehet befejezni. Gyakorolni kell, tisztelettudóan, egymásra figyelve, szeretettel, mosolyogva, bátran és odaadóan, ahogy azt megtapasztaltuk. Kislányoknak inkább kacagva, mint hisztizve, fiúknak bátran, de nem hőzöngve. S az előadás végén ezúttal még rohanni se kellett, mindenre jutott idő. Nem vastaps szólt, hanem mindenkinek járt a személyes elköszönés. Kicsiknek - nagyoknak jutott egy tenyér-érintés, anyáknak kézcsók, pár szívélyes szó, s még néhány búcsú bűvész-trükk is az előtérben… Bebizonyosodott a Kultúra napja éppen megfelelő arra … (hogy) a varázslat valósággá váljon. Milyen varázslat? Ha nem derült ki, abban nem Levente Péter és a résztvevők a hibásak, hanem-e sorok írója…