Kollektív grafikai tárlat a Magyar Kultúra Napján, intim közelség a sokszorosító eljárásokkal

kiskpGitár és orgonamuzsika szólt és a Himnusz is elhangzott nemzeti imádságunk születésnapjának estéjén, a Magyar Kultúra Napján a művelődési házban, ahol az intézmény igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket.

 

 

DSC_0110

A kiállítást megnyitó Tamus István grafikusművész a neves művészettörténészt, Lyka Károlyt idézte - ”Debrecen az egyetlen alföldi város, amelynek a képírással oly szorosan összefüggő grafikai művészet terén helyi hagyományai vannak.” A XX. század közepén megfogalmazott állítás igazsága két évszázaddal korábban, a debreceni rézmetsző diákokkal kezdődött – hallhattuk. A hitük által vezérelt, tudományban, oktatásban, művészetben egyaránt érvényes hajdani kollégisták áldásos tevékenységéről szólva Tamus kifejtette; az igényes kézműves hagyomány ma is él Debrecenben.

DSC_0127

Bizonyíték erre a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete. A legnemesebb hagyományokat éltető s egyben új utakat kereső alkotói közösség 2000 októberében szerveződött, s tagjai a 10 éves évfordulóra jubileumi kiállítást rendeztek. Ennek anyaga látható két hétig a Szoboszlói Galériában. A klasszikus grafikai hagyományokon át a legkorszerűbb technikával készült művekig több generáció munkái kerültek a falakra. Technikai és tematikai korlátok nélkül, 30 művészé. A fotótól az egyéni rajzon át, különböző sokszorosító eljárások alkalmazásával hozzák intim közelségbe ezt az aprólékos, finom, érzékeny műfajt. Az egyesület elnöke a művek egyediségére, sokszínűségére felhívva a figyelmet egyúttal invitálta is a nézőket, a kiállításhoz kapcsolódó rendhagyó tárlatvezetésre és rajzórára.

DSC_0142

Január utolsó szombatjának délelőttjén, az ígéretnek megfelelően a kiállító terem műteremmé alakult. Az érdeklődők Tamus István és Burai István művésztanárok közreműködésével ismerkedhettek a műhelytitkokkal, de itt volt a helyi rajzszakkör vezetője Kohári Tibor is.  Éles metszőszerszámok, apró linódarabkák, súlyos vashengerek, törékeny üveglapocskák, grafitceruzák, sűrű, fekete nyomdafesték és fehér papírlapok segítségével születtek csodák.

DSC_0123

S ha a résztvevők nem is váltak művésszé, a kiállításon eltöltött idő, a kezüket segítő gondolat legalább olyan maradandó élmény volt, mint a néhány évszázaddal korábban született, ma is féltve őrzött nyomatok megkapó látványa.

DSC_0119 

DSC_0120

DSC_0122

DSC_0129

DSC_0141

Szoboszlói Színes– Barackka – Fotó: Buzási László

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu