A Magyar Kultúra Napja Hajdúszoboszlón

kultura_kiskepA jeles esemény kapcsán városunkban több programot is rendeztek. A hajdúszoboszlói közönség kiállítás megnyitókon és Pécsi Ildikó Kossuth-díja színművész önálló estjén vehetett részt.


A Bocskai utcai Nemzetközi Modern Múzeumban 15 órai kezdettel a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága szervezésében nyílt kiállítás, a szentendrei képzőművészek sokszorosított grafikái Joseph Kádár-gyűjteményében címmel. Köszöntőt mondott Kocsis Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke. Joseph Kadart személyes ismeretség fűzi a szentendrei művészekhez, korábban több nemzetközi biennálét és csoportos kiállítást rendezett, melyeken meghatározó szerep jutott a szentendrei alkotóknak. Párizsi gyűjteményének jelentős részét adják ezek a grafikák, a mostani kiállítás törzsanyaga 20 kiváló grafikustól, ebből a gyűjtésből származik. A Zsoldos Vanda rendezte kiállítást P. Szabó Ernő művészettörténész nyitotta meg. 

P1180818

17 órától a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a Rácz György Baráti Kör szervezésében László János grafikusművész, Lélekszörp című kiállítását tekinthették meg az érdeklődök. A művészet barátait muzsika és az intézmény igazgatója, Berényiné Szilaj Ilona, majd dr. Sóvágó László polgármester köszöntötte. A fiatal szoboszlói kötődésű művész, László János tárlatát nem véletlenül nyitotta meg Papp András író, aki rögtön az első percekben tudatta az egybegyűltekkel, szereti László János munkáit. Örömmel vette észre az előző este, a tárlat berendezése során, hogy kölcsönösen hatnak egymásra.
P1180835
Papp András röviden és lényeget megragadva nyitotta meg a kiállítást, adott a megjelenteknek iránytűt a képek befogadásához. No meg az arról való gondolkodáshoz, honnan indul, hová tart és hová tartozik az ember, esetünkben László János, aki január 22-én délután éppen máshol is lehetett volna. Debrecenben - ahol él és dolgozik - személyesen vehette volna át a Debrecen Kultúrájáért alkotói ösztöndíjat, melyre Papp András is utalt:
"Ünnep van ma, mint tudjuk; az irodalomtörténet egy jeles eseménye, nemzeti imádságunk befejezésének pillanata vált a magyar kultúra kitüntetett napjává. Egy kiállítás az alkotónak egyébként is mindenkor ünnepnap: a térben elhelyezve mások számára is láthatóvá válnak a munkái: most fényt kapnak, de médiumként maguk is sugároznak és közvetítenek érzéseket, gondolatokat, összességében egyetlen ember, László János világáról szerezhetünk benyomásokat. És Jánosnak még azért is ünnep a mai nap, mert, elárulom, ezekben a percekben kellene átvennie a Debrecen Kultúrájáért díjat. Gratulálok ehhez innen is!"


18 órától Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész Szeretteim című önálló estjét tekinthette meg a közönség. Pécsi Ildikó szeretteit nemcsak szűkebb családja, barátai, színésztársai jelentik, hanem azok a színház-és filmszerető nézők, akik az idén éves színésznő pályáját ismerik és elismerik. Pécsi Ildikó lábnyoma tavaly megörökítésre került a Nagymező utcában, a Magyar Halhatatlanok Társaságának tagja városunkban ezen az estén is bizonyította, méltó a közönség megbecsülésére. Közvetlen, őszinte, érzékeny színésznő, aki hajlandó tudomásul venni, hogy a szépség múlandó, de némi iróniával, szeretteink társaságában még ez is elviselhető.
 

Szoboszlói Színes – Fotó: Agárdi Lajos

A helyi hírek valódi forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva.