Hajdúszoboszló továbbra is a legnépszerűbb dobogósok között

logo-1A kereskedelmi szálláshelyek 2012. évi előzetes adatai alapján. Mint ismeretes a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrégiben jelentette meg a kereskedelmi szálláshelyek 2012. évi előzetes statisztikáit, amelyek a 2011-es rekordév eredményeit is meghaladják. A belföldi és a beutazó turizmus jelentőségének bemutatását követően ezúttal azt vizsgáljuk meg, hogy mely települések voltak a legnépszerűbbek a belföldi és a külföldi turisták körében.

DSC_0627-004A KSH előzetes adatai alapján 2012-ben a vendégek 55,2%-át (4 584 850 főt), illetve a vendégéjszakák 57,0%-át (12 318 865 éjszakát) a tíz legnépszerűbb város kereskedelmi szálláshelyein regisztrálták, a lista élén szereplő húsz település pedig az összes vendégéjszaka 67,1%-át adta.

A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszaka-száma alapján megállapított sorrendben 2011-hez képest újdonság, hogy Zalakaros a 9. helyről a 8. helyre került, valamint Győr bekerült a „toplista” 10. helyére. Az összes vendégéjszaka-szám Győrben 25,8%-kal, Budapesten 10,6%-kal, Balatonfüreden 8,4%-kal, Siófokon 7,8%-kal, Hévízen 1,4%-kal, Sárváron 0,5%-kal nőtt 2011-hez viszonyítva.

A belföldi turizmus területén is tapasztalható „mozgás”: Zalakaros a 6. helyről az 5. helyre, Gyula pedig a 9. helyről a 6. helyre lépett előre a 2011-es sorrendhez képest. A vendégéjszakák számának bővülése a tíz, belföldiek körében legnépszerűbb város közül Gyula (+20,1%) és Siófok (+16,6%) esetében volt a legjelentősebb.

 

A kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő külföldiek körében a 2011-es sorrendhez képest Győr a 8. helyről a 7. helyre lépett előre. A vendégéjszakák száma a tíz, külföldiek körében legnépszerűbb város közül Győr (+36,0%), Zalakaros (+28,3%), Budapest (+12,9%) és Balatonfüred (+12,8%) esetében nőtt számottevő mértékben az előző évhez képest.

Ahogy az alábbi táblázatból látható, a főváros mellett a fürdővárosok, a Balaton parti települések, Eger és néhány nyugat-dunántúli város a legkedveltebbek a turisták.

DSCF6818-005

(A táblázat nagy méretben is megtekinthető, az egérrel a képre kattintva)

tabla1tabla2

tabla3

*A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszaka-száma alapján. Forrás: KSH (előzetes adatok)

A legnépszerűbb városok fő küldőországai

IMG_6723-010A külföldi vendégéjszakák száma alapján legnépszerűbb tíz település elsődleges küldőországa

Sárvár kivételével, ahol a csehek és az osztrákok szálltak meg legnagyobb arányban – Németország volt a KSH 2012. évi előzetes adatai szerint. A fővárosban az Egyesült Királyság és Olaszország, a fürdővárosokban és a Nyugat-Dunántúlon a szomszédos és közeli országok, elsősorban Ausztria és mellette Csehország, Lengyelország, Oroszország, Románia és Ukrajna lakói fordultak meg legnagyobb.

A külföldi vendégforgalom alapján legnépszerűbb városok TOP 3 küldőpiaca, 2012

tabla4

Új szereplők az élmezőnyben

IMG_6066-007A válság előtti utolsó év, 2007 rangsorához képest az első három helyen nem történt változás: az összes vendégéjszaka-számot tekintve 2007-ben is Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló állt az élen, és a kereskedelmi szálláshelyek belföldi vendégei körében Budapest, Hajdúszoboszló és Siófok, a külföldiek körében Budapest, Hévíz és Bük volt a legkedveltebb. 2007-hez képest újdonságot jelent Sárvár és Győr megjelenése a tíz legjelentősebb vendégforgalommal büszkélkedő város között, míg a belföldiek körében Gyula, a külföldiek körében pedig Sopron lépett annyi helyet előre, hogy bekerülhetett a tízes élmezőnybe. 

A magyarországi turisztikai régiókat népszerűsítő marketingtevékenység

A Magyar Turizmus Zrt. központi kampányai mellett a társaság Regionális Marketing Igazgatóságai is szerteágazó tevékenységet folytattak tavaly a magyarországi turisztikai régiók népszerűsítése érdekében mind belföldön, mind pedig külföldön. Részletes információ a Magyar Turizmus Zrt. 2012. évi marketingtevékenységéről a társaság éves beszámolójában, itt: http://neta.itthon.hu/szakmai-oldalak/beszamolok/magyar-turizmus-zrt

A Magyar Turizmus Zrt. 2013. évi tevékenységéről a http://neta.itthon.hu/szakmai-oldalak/strategiai-dokumentumok/marketingterv-akcioterv linkre kattintva elérhető nemzeti turisztikai marketingtervből lehet részletesen tájékozódni.

DSC_0598-003

IMG_5328-006

IMG_6660-009

Szoboszlói Színes– Buzási László-Forrás Mt.Zrt.

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu