United koncert Szoboszlón

DSC_0445A United frontembere a közel két órás koncert alatt szoros kapcsolatban volt a közönséggel. Pély Barna folyamatos visszajelzést kért és kapott. Meggyőző gitárjátékát élvezte a szabadtéri népes nézőserege, s ahhoz, hogy jól szóljanak a nóták, elkelt egy kis sör is. A gitáros-énekes földön lévő poharát fölemelve olykor bele-belekortyolt a barna nedűbe, így vált teljessé, sör és pálinka kíséretével, a színpadon is a fesztivál feeling!

 

 

Nagyon szeretem a sört, viszonylag nagy mennyiséget lehet meginni belőle, úgy, hogy nem leszel részeg, érdemes vele kísérletezni… Régóta kísérletezek vele, s eddig még mindig működött. Kellemesen tud spicces lenni tőle az ember, s még képben marad, nem okoz gondot, jó ital – fejtegette kérdésemre szakszerűen Pély Barna a fesztivál italának kedvező élettani hatását, majd témát váltunk, hiszen az együttes mégse sörözni jött Szoboszlóra.

DSC_0670Arról faggatom, mennyire általános, hogy nem szaladnak le a színpadról sietve?

Voltam a világon sok helyen, nem sokkal rövidebbek a koncertek, hanem inkább hosszabbak. Amerikában simán lenyomnak 3,5 órát a zenekarok.  Ahhoz, hogy meglegyen kapcsolat a közönséggel, legyen egy aurája a koncertnek, a közönség átlényegüljön, idő kell – mondja. Ahhoz, hogy a közönség megérezze az energiákat, amiket az ember közölni akar a színpadon, kell az idő. Én jobban szeretem, ha kicsit hosszabb egy koncert – árulja el a sikeres fellépés egyik titkát.

Kíváncsi vagyok arra is, milyennek találta a hangulatot?

DSC_0658Ez egy nagyon jó adottságú koncert volt, nagyon jó közönség, többször is megdicsértem Őket – mondja nevetve. Nagyon - nagyon  jó volt a technika is, ezt inkább csak a zenekar vette észre, a hatása viszont teljesen más, ha professzionális cuccon játszunk. Nagyon igényes volt a szervezés – dicséri a házigazdákat.

Ha már ránk, azaz a grillétkek fesztjére terelődik a szó, megkérdem, kóstolt e valamit, s egyáltalán, mennyire ismerős számára Szoboszló?

Ördöglángost ettem, ami tócsni, rajta felszeletelt tarja, ami nagyon finom volt – árulja el. Hozzáteszi még, hogy rengeteg pálinkát sikerült meginnia. Rosszallóan nézhetek, mert hozzáteszi az, hogy ki mennyi alkoholt iszik, nem hat ki feltétlenül arra, hogy milyen ember. Én szerencsés alkat vagyok, nem jelenik meg a másik én – árulja el, majd tovább meséli, hogyan találkozik nála fellépés és gasztronómia.

Szoktunk játszani Hajdúszoboszlón. Ez egy komplexebb rendezvény, nem csak arról van szó, hogy jöttünk, játszunk és megyünk. Vannak olyan gasztronómiai „ékkövek” amikre érdemes odafigyelni. Most még egyszer megfigyeljük ezeket a jó kis pultokat – lelkesedik.

Mindenhol próbálnak a rendezők kitenni magukért, de minden rendezvény más és más. Ez egy nagyon jó adottságú program, szeretem, ha „benn van a számban a közönség”! Nem szeretem, ha távol vannak tőlem, egyedül érzem magam akkor, csak a zenészekkel tudok közösséget teremteni. Ha közel van hozzám a közönség, akkor sokkal jobban tudok közösséget teremteni velük. Ha nem az lenne a cél, hogy közösséget teremtsek, akkor otthon is zenélhetnék a tükör előtt – indokolja a visszajelzés fontosságát.

DSC_0455Még arra kérem, mondja el, hogyan áll össze egy-egy este anyaga.

Időszakonként váltjuk a műsort, de vannak olyan nóták, mint a Gyémántéjszakák, a Végső vallomás, és a Keserű méz, ami elmaradhatatlan. Vannak alapvető számok, amihez ragaszkodik a közönség, ha kihagyjuk őket, akkor a koncert végén odajönnek, szóvá teszik.

Még 7-8 nóta, amit ismer a közönség. Van még egy csomó olyan nóta is, amit feldolgozásként játszunk, de alapvetően a törzsanyag nem nagyon változik. Ez azért is indokolt, mert mindig megjelennek új arcok a koncerteken, most is volt itt néhány fiatal srác, akik még sohasem voltak United bulin – vélekedik.

Nekünk ez a 15.- féle műsorunk, mégse érdemes mindig változtatni, azért viszont, hogy nekünk se legyen unalmas, az adott nóták hangzásán érdemes módosítani – egészíti ki az egyik hatásos műhelytitokkal.

DSC_0512Befejezésül azt firtatom, fontos – e számukra, hogy több generáció együtt hallgatja dalaikat?

A Unitedben mindig az volt az érdekes, hogy 9-től 99 éves korig hallgatható, de ez propaganda duma volt - ironizál, bár igaz – finomít azonnal. Láttam egyszer egy interjút a Red Hot Chili  Peppers-sel, ők lázadó punk-rock zenekarként indultak, de ma már ők is nagypapa korba kerültek. Nekik is vannak gyerekeik, s ma már a koncertjeiken megjelenik papa, mama, de a RHCP tagjai ma is olyan lázadónak tartják magukat, mint a kezdetekben.  Ez tök jó, hogy többgenerációssá vált a műsorunk – szögezi le végül Pély Barna, s látva képgalériánkat a közönség visszaigazolja szavait.

 

 

A koncerten készült fotókért klikk IDE!