Tamással a HVTV-nél dolgoztunk együtt, s mivel mint operatőr Ő is végleg munkanélkül maradt a tv-s rendszerváltás után, elment kisfilmet forgatni Görögországba. Karácsonyi ajándékként el is küldte a remek forgatókönyv alapján készített anyagot, mi pedig gyönyörködtünk a meseszép tájban. A filmben van egy jelenet, ami különösen megragadta figyelmemet, hiszen csak úgy spontán nehéz egy festőt találni egy jó vágóképhez. És itt jön a képbe a mi kis városunk! Délelőtt, szintén csak volt HVTV-s barátnőm hív telefonon, hogy azonnal menjek a Kemencés elé, mert egy igazi festő, álvánnyal, kinyomkodott festékekkel, hamisítatlan művész külsővel a Darú zugot igyekszik megörökíteni a szitáló ködben.

Szemeim előtt a filmbéli képpel, ragyogó napsütés, kék ég, fehér falak tényleg nagy volt a kontraszt, de hála Császi tanárnő szigorának, csekély orosz tudásomat összekaparva megtudhattam, hogy ukrán művészünk, - akinek sajnos nem biztos, hogy le tudom jól írni a nevét, mert ciril betűs névjegykártyát adott – saját örömére, boldogan festeget a nem éppen napsütéses időben.
Alekszander Vasziljevics az IN Hotelben szállt meg és nem a számunkra, vagy éppen az idegenforgalom számára fontos témákat keresi. Azért festi a kis zugot, mert szerinte szép. Jól érzi magát Szoboszlón és neki a szitáló köd sem tünt fel.

Santorinin egyébként beépített ember volt a festő, kellett a filmhez. Szoboszlón a képek szerint csak úgy van és talán nem is egészen véletlenül egy összeszokott stáb tagjai figyeltek fel rá, a szitáló ködben.