Élj együtt a kozmikus ritmussal!

halak„A személyes akarat szabadsága az a képesség, hogy tiszta szívvel azt tegyük, amit tennünk kell.” C. G. Jung.

Ehhez szellemi úton járóknak óriási segítség az asztrológia!

Most a Halak Havában járunk, ami régi magyar elnevezés szerint Böjt elő, illetve Jégbontó hava.

A Halak jegy a szellem fejlődésének utolsó stációját szimbolizálja. Belső ősképe: a TISZTÁNLÁTÓ, SZAMARITÁNUS, SZELLEMI VEZETŐ. Jelszava: „Hiszek, feloldódom, egység mindennel!”
 

A Halakkal a zodiákus köre bezárul, lehetőséget adva ezzel egy új ciklus kezdetének. A halak az ősegység szimbóluma, melyre nosztalgikusan emlékszünk magzati korunkból. S ezt tűzi ki az egyén elé célként minden egyházi tanítás és transzcendens út: a paradicsomi egység állapotát.

A halak, mint szimbólum egyike az első keresztény jelképeknek

A világkorszakok váltását jelző tavaszpont is Jézus születése körül került át a Halak csillagkép előterébe. A víz a lélek szimbóluma, s mint tudjuk nélküle nincs élet a Földön. Lélek nélkül az ember is csak vadállat lenne. A vízzel történő keresztelés a hittel elnyert öröklét (paradicsomi állapot) ígéretét fejezi ki. Jézus élete és tanítása erős párhuzamot mutat a halak jegy tartalmával. Ezért nem véletlen, hogy a nagyböjt időszakának egy része (időnként az egésze) a halak havába esik. S megmagyarázható vele a hal, mint böjti eledel ténye is.



Míg az előző jel, a Vízöntő önálló és független ember a társadalomban, aki személyes hozzájárulásával akarja szolgálni a nagy egészet, addig a halak tovább lépve megtartja a mások szolgálatát, de egyediségét elkezdi feladni. Énjét feloldva a mindenséggel való egységet keresi. Az egyén egy apró részecske lesz a nagy játékban és rájön, hogy minden létező azonos tőből fakad. Felfogja, hogy egyszerre földi és isteni származású; magában hordja az isteni bölcsességet és belső hangot, mely irányítja és vezeti. Ha a megváltás iránti igény tudatosul benne, megélheti az egységet, az unió misztikát. Müller Pétert szabadon idézve ráébredhet arra, hogy miközben őrizgeti csepptudatát, az óceán része



A folytatást itt olvashatod el:

http://www.mindenamionismeret.hu/asztrologia/asztrologiai-evkor/2010/04/12/150215/a-bojt-idoszaka-a-halak-hava-februar-19-marcius-20/



Havi asztrológiai hatások:

http://www.mindenamionismeret.hu/ujdonsagok/2011/11/21/200135/e-havi-asztrologiai-hatasok/



Artemisz Önismereti Műhely